Dr.Google: Orvosi szakvélemény a keresőből?

993

Fejfájás, kaparó torok, émelygés okai – Google keresések milliói, vagyis a teljes keresések 1%-a a fentihez hasoló tünetekre történik világszerte. Ez a Google-nek is feltűnt, hiszen tegnapi bejelentése alapján fokozatosan elérhetővé válik, egyelőre angol nyelven a keresőben az az új funkció, ami a keresett tünetekhez kapcsolható tüneteggyütteseket mutat majd be, ezzel megkönnyítve a különböző tünetekre keresők dolgát.

 

dr.google

A gyakorlatban az funkció az adott tünetre, például fejfájásra kereséskor a fejfájás lehetséges okai és kezelési módjai mellett azokat az eseteket is feldobja majd, amikor mindenképpen érdemes orvosi segítséget kérnünk.

Az újdonság közzétételét több éves kutatási folyamat előzte meg, amiben a Minnesota állambeli, rochesteri Mayo Clinic és a Harvard Orvosi Egyetemének munkatársai és kutatói vettek részt – mondta el Veronica Pinchin, a termékmenedzser, majd hozzátette – a cél az, hogy minél több nyelven, nemzetközileg is elérhetővé váljon az újítás a lehető legtöbb tünettegyüttessel.

Világszerte beteget és családtagjaik milliói fordulnak az internethez hasznos információkért és kezelési módokért, így nem meglepő, hogy a Google, mint keresőóriás válik az egyik legfőbb információforrássá hogyha betegségekről beszélünk.

Amikor valaki lebetegszik legtöbbször az első számú információforrása az észlelt tünetekkel kapcsolatban az internet. A Google piaci helyzetének köszönhetően ez gyakran egyet jelent a Google keresésekkel is. Azt is tudjuk sajnos, hogy ez nem mindig jelent jót a betegekre nézve – nyilatkozott Ateev Mehrotra, a Harvard docense – Bármivel is járul hozzá a Google ehhez a folyamathoz, az biztos, hogy hasznára válik majd a betegekségekben szenvedőknek. – foglalta össze a szakértő.

Szólj hozzá!

hozzászólás

MEGOSZTÁS
Előző cikkFacebook: megérkezett a várva-várt részletes kereső!
Következő cikkMunkatársat keresünk Adwords Marketig asszisztens munkakörbe
Farkas Boglárka
Tásadalomtudományokat végeztem, majd diplomamunkámat a média és nyilvánosság témakörben készítettem. Mint a Népszabadság egyik újságírója, illetve több portál szerzője újságírói és médiás háttérrel érkeztem egy Google gyakornoki programon keresztül az online marketing világába. Jelenleg az AdWords Blog főszerkesztőjeként dolgozom.