Remek hírrel szolgálhatunk a Facebook Live kedvelőinek: Zuckerberg és csapata nemrég megerősítette, hogy a jövőben nem csupán okostelefonunkról, de asztali számítógépünkről is szempillantás alatt élő adásba kerülhetünk majd.

facebook-live-just-got-more-interactive-with-new-reactions-share-and-discov

Közel egy éve rajtolt a Facebook Live funkciója, ami azóta milliók kedvelt kiegészítőjévé vált. A hírességek, bloggerek, vloggerek mellett az átlagfelhasználók is előszeretettel indítanak élő közvetítést, egy dolgot viszont többségük mindeddig kifogásolt: csak mobilról lehetett adásba kerülni. Hogy eleget tegyenek a felhasználók igényeinek, a Facebook megkezdte a Live funkció bővítését, néhány profilról pedig már el is érhető az asztali verzió. Előrejelzések szerint az újítás leginkább a nagy látókörű, illetve beépített kameráknak kedvez majd.

Azt, hogy a szélesebb felhasználói réteg számára mikor lesz hozzáférhető az újítás, egyelőre nem tudni, de a társaság szerint még a közeljövőben sor kerül rá. Annyi biztos, hogy a hazai celebek repesnek majd az örömtől, hiszen jelentős részük maga is népszerű live-os. Róluk szól a következő összeállítás, melyet a 444.hu osztott meg Youtube csatornáján.

Hogy jófejség, vagy inkább primitivitás jellemzi-e jobban ezeket a bejátszásokat, mindenki döntse el maga, néhány dologgal viszont nem árt tisztában lenni, mielőtt ,,élőzésre” adnánk a fejünket. A következő pontokban összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, amit nem árt megfogadni minden live-osnak:

1. Legyen hosszabb a felvezetés!
Az élő közvetítés – legyen bármilyen érdekes – nézők nélkül bizony nem sokat ér. Az emberek többsége valószínűleg csak percekkel az adás kezdete után kapcsolódik majd, ezért jó, ha kicsit elhúzódik a felvezető szöveg. Vázoljuk fel az videó tartalmát, tegyünk fel random kérdéseket, esetleg kérjünk megosztást. Fő, hogy ezalatt se untassuk nézőinket.

2. Kommunikáljunk a közönséggel!
Az egyik legjobb dolog az élő adásban, hogy szinte azonnal kapunk visszajelzéseket. Fontos, hogy ne feledkezzünk bele a mondandónkba: mindig reagáljunk időben a kommentekre, esetleg kérjük ki nézőink véleményét a témáról.

3.
Nem baj, ha néha ismételjük magunkat.
Noha nem kell tizenötször elmondani ugyanazt, jó, ha néha visszatérünk közlendőnk lényegéhez. Ez azért is fontos, hogy azok is rá tudjanak kapcsolódani a témára, akik később kezdték el nézni az adást.

_87035943_870359424. Szólítsuk nevükön a kommentelőket!
Ha valaki telefonált már be élő adásba, tudhatja, milyen jó érzés amikor ország-világ előtt elhangzik a neve. Miért ne tehetnénk mi is ugyanezt? Bátran szólítsuk nevükön a kommentelőket, mert ez a legtöbb emberben pozitív érzést vált ki.

5. Kérjünk ötleteket a következő adáshoz!
Éreztessük  nézőinkkel, hogy fontos a véleményük. Kérjük meg őket, hogy írják le észrevételeiket, esetleg mondjanak témaötleteket a következő adáshoz! Minél elégedettebb a közönségünk, annál valószínűbb, hogy a későbbiekben tágabb tömeghez is eljut majd a mondandónk.

Annyit már most megállapíthatunk, hogy a Facebook újítása kedvez majd a Live funkció népszerűségének, s talán többeknek meghozza a kedvét az élőzéshez. Akik pedig ráéreznek, hogyan kell okosan használni az opciót, a jövőben akár profitálhatnak is belőle.

Forrás: Digital Trends, Search Engine Journal, 444.hu 

 

Szólj hozzá!

hozzászólás

MEGOSZTÁS
Előző cikkTurizmus&marketing
Következő cikkSEO: 8 alapelv, amit szem előtt kell tartanod
Olláry Ildikó
Felvidékről származom, harmadéves hallgató vagyok a Comenius Egyetem kiadványszerkesztő-újságíró szakán. Azt tanulom, ami mindig is érdekelt: az írás számomra nemcsak hobbi és önkifejezés, hanem az életem része. Az online marketing világa iránt főként az utóbbi években kezdtem el érdeklődni, különösen a közösségi média felhasználókra gyakorolt hatása foglalkoztat.