A fókuszszó kihívás

342

Új év, új lehetőségek, új kihívások. Az ünnepek véget értek, így sok marketing szakember vizsgálja felül a teljesítményét a tavalyi évet összegezve, hogy ehhez igazítsák az új stratégiát. Ez új célokat és állásfoglalásokat is meghatározhat a vállalkozások számára. Ahogy a magánéletben újévi fogadalmat teszünk, úgy az üzletben is érdemes azt a szót megkeresni, amire fókuszálhatunk egész évben.

Fókuszszó keresése

Ahogy felülvizsgáljuk a 2017-es év teljesítményét, gondolkozzunk el rajta, mit akarunk 2018-ban? Törekedjünk arra, hogy megtaláljuk azt a hangsúlyt vagy kifejezést, amely megmutatja, melyek a célok.

A fókusszó vonatkozzon a célközönségre, azokra a tartalmakra, amelyeket szeretnénk átadni nekik. Így bármelyik felületünkre is készítünk tartalmat, a hangsúly nem csúszik el.

Gondold végig, mit szeretnél a fogyasztóidnak átadni idén, mi az, ami érdekelheti őket, és ezek mentén határozd meg az idei év szavát. Ez segít majd összpontosítani a siker érdekében.

Bár ez a koncepció banálisnak és túl egyszerűnek tűnhet, időnként mégis hiányzik a vállalkozásokból, hiszen sokszor nem tudják, milyen irányba is haladnak. A fókusszó segít a célunkat szem előtt tartani, így mindig a megfelelő megközelítést alkalmazzuk majd az év során, nem veszítjük el az eredetiségünket.

Hogyan csináld? Tedd fel a következő kérdéseket:

  • Mit szeretnél elérni 2018-ban?
  • Milyen információkat kaphat tőled a közönséged?
  • Mi érdekelhetné az olvasóidat/fogyasztóidat?
  • Hogyan alakíthatod ki a bizalmat?
  • Miben szeretne változtatni idén?

Végül határozd meg azt a szót, amely segíthet egész évben összpontosítani és valósítsd meg a terveidet!

Szólj hozzá!

hozzászólás

MEGOSZTÁS
Előző cikkInstagram: érkeznek az ajánlott tartalmak
Következő cikk9 social media trend 2018-ban
Janni Anikó
2009 óta foglalkozom újságírással, valamint több éve dolgozom kommunikáció, PR és marketing területen. A lifelong learning szemléletet képviselem, így törekszem minden olyan tudás elsajátítására, melyet a szakmai pályám során hasznosítani tudok.